Ezek kellenek egy mélygarázsprojekt sikeréhez

kfa
Kocsis Ferenc Árpád
SmartCity szakértő

A parkolóházak és mélygarázsok építése befektetői körökben az utóbbi időben nem tartozott kimondottan a slágertémák közé. Annak tükrében, hogy a négyzetméterre vetített hozam általában szerényebb, mint egy iroda vagy bevásárló központnál, ez még érthető is. Emellett egy felelőtlenül előkészített projekttel könnyen a TV-be is lehet kerülni. Lehet-e ez másképp? Hogyan lehet már kis változtatással is sikereket elérni?


 

1. Csökkenteni kell a megtérülési időt – Ez a legfontosabb!

A közcélú grázsprojekt sikerének egyik alapfeltétele, az optimális hozam elérése. 12-15 éves megtérülési idő rendszerint elriasztja a befektetőket. A probléma kezelésére több lehetőség is van, így ma már nem nehéz olyan modellt találni, amiben mindenki megtalálja a számítását. A közlekedésmérnöki tudomány maximálisan fel van vértezve, hogy tudja hova, milyen parkolót kell építeni. Viszont amikor a garázs használatáért majd fizetni is kell, a közgazdaságtani (parkolásgazdasági) ismeretek segítsége nélkül már nehéz jó konstrukciót összerakni. A versenyképes megoldáshoz ezért újra kell gondolni a projekt koncepcióját, át kell vizsgálni a költségvetést és cash-flowt.

„Csak az a modell hatékony, ami a projekt egész folyamatát lefedi, és épít a professzionális üzemeltetés megszervezésére is.”

 

 

2. Multifunkcióssá kell tenni a garázst – A cross selling előnyei

A multifunkciós garázsok lényege, hogy a létesítmény rendszerint több mint egy szimpla parkolóház vagy mélygarázs. A garázsipari szolgáltatások alapesetben addicionális parkolási szolgáltatásokkal egészülhetnek ki. Komolyabb fejlesztéseknél a garázs egy „kvázi élettérré” alakul: önálló brandek jelennek meg, a parkolási funkcióhoz kereskedelmi és más szolgáltató funkciók is társulnak. Ilyenkor a kereskedelmi egységekből származó bérleti díjak segítségével a megtérülési idő akár felére is csökkenthető.

 

3. Kezelni kell az értéktudat hiányát – Megér egy óra parkolás egy pohár kólát?

Az ügyfelek általában bármi mást többre értékelnek, mint egy óra parkolást. Az egyik legnagyobb ismert kockázati tényező, hogy az ügyfelek nem szeretnek fizetni ezért a szolgáltatásért, mert nincs kialakult értéktudatuk, és úgy érzik ez nem igazán előnyös nekik, a garázsba is csak végszükség esetén hajtanak be.

Annak ellenére, hogy az vásárlók többsége kevésbé preferálja az utcai fizetős rendszert, mégis inkább azt választja. Ennek oka lehet, hogy arról már hallott valamit – ami ugyan nem mindig volt pozitív – de használata egyszerűnek tűnik.

Az értéktudat hiányából fakadó kockázatot megszüntetni, a szolgáltatásnak értéket teremteni, az ügyfelet elégedetté és jókedvűvé tenni csak átgondolt marketingkoncepcióval és kommunikációs munkával lehet. Ezeknek az átfogó törekvéseknek hosszútávú célja van: az ügyfelek preferenciáinak fejlesztése, aminek eléréséhez nem elég hébe-hóba szórólapokat nyomtatni, hanem komoly stratégiát kell felállítani!

 

4. A parkolásban is létezik az a bűvös szó, hogy marketing

A rendszerváltás előtt a háztartások nagy részében csak fekete tárcsás telefonokat lehetett látni, ma pedig már az Internetet is elfér a zsebünkben! A parkolási szolgáltatások piacán – hiába van mobilparklás – még ma is a „tárcsás telefon korszakánál járunk”: az alap „parkolási” szolgáltatás maga szinte semmit sem fejlődött. Amikor egy parkolóház „lejön a futószalagról”, a marketing hiánya miatt akár évekig nem éri el az üzleti tervben megjelölt kapacitását. A parkolás egy fajta különleges szolgáltatás, amin még rengeteg fejleszteni való van.

A reklámokból meg lehet tudni mitől jó egy mosópor, vagy melyik csokoládé a legkrémesebb. Jól felépített kommunikáció hiányában viszont az ügyfelek nem fogják maguktól kitalálni mitől is jó nekik ha garázsban parkolnak. Ahhoz hogy az ügyfél ne „büntessen” komolyan kell venni marketinget. Hosszú távú és stabil alapokra épülő marketingstratégiát kell készíteni, ami úgy pozicionálja a garázs az ügyfél fejében, ahogyan azt a tulajdonos szeretné.

Ön is garázst üzemeltet? A parkolásmarketing szolgáltatásokról bővebben itt olvasat.

 

Tetszett a cikk? Kérjük osszátok meg minnél többen! Köszönjük!




Segíthetünk?

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon most vagy, kérjen ajánlatot online.

Rólunk mondták

További cikkekOlvasson bele ezekbe is! Megéri.




Tapasztalt SmartCity szakértőt keres?

Close